HTML

Luxemburg belülről - kívülről

Különbségek, hasonlóságok, érdekességek, tanulságok Nyugat-Európa közepéről Európa közepének

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A pontból B pontba

2008.05.17. 21:16 killthebeast

Kiköltözés előtt, amikor még nem tudtam biztosra, hogy kocsival kell járnom, elég sokat nézegettem a távolságokat és az igénybe vehető közlekedési eszközöket. Mivel akkor még az sem volt biztos, hogy az országon belül fogok lakni (ugye a több tízezer ingázó Franciaországból és Belgiumból), külön figyelmet kellett fordítanom a határvárosokból érkező közlekedési eszközökre is. Mindezek eredménye egy otthon néhány ponton nehezen elképzelhető rendszer képét adta.

Az országon belül 5 fő vasútvonal van, ezekkel, illetve vasúttal nem ellátott területeken távolsági buszokkal gyakorlatilag az ország összes települése elérhető Luxemburgból, emellett a más városok közti forgalom sem elhanyagolható. A vonatok tiszták és pontosak, a távolsági buszok szépek, kényelmesek, mindegyik légkondival ellátott újszerű jármű. Hozzá kell tenni, hogy ezeket nem állami vállalatok hanem magáncégek üzemeltetik, nyilván állami támogatással is, de ég és föld a különbség. Ezek mellett természetesen létezik Luxemburgon belül buszos tömegközlekedés (a város domborzati adottságai és mérete miatt más járművet nehezen is tudnék elképzelni), viszonylag jól szervezett, jó minőségű járművekkel ellátott, bár a követési idők inkább egy magyarországi vidéki nagyvároséhoz hasonlíthatók, mint Budapestéhez. Ebben nincs semmi különös, a város lakossága 85 000 fő, amihez hozzá kell adni a napi 120 000 dolgozni bejáró embert is.

A havi bérlet, ami érvényes az országon belül bármelyik tömegközlekedési eszközre (a luxemburgi BKV-t is beleértve) korlátlan számú utazásra, 45 EUR-ba (igen, kb. 11 250 Ft) kerül. Bármelyik eszközre egy útra a jegy 1.50 EUR (375 Ft), szintén városon belül 2 megállóra ugyanúgy mint a 35 km-re fekvő kisvárosból a fővárosba. Van még egy rövidtávú bérlet is, amely egy bizonyos távolságon belül érvényes, ez 22 EUR (5 500 Ft), tehát a fővároson belül ennyibe kerül a havi korlátlan utazás.

Az országot rengeteg közút hálózza át, melynek 98%-a kifogástalan állapotban van. Az autópályák ingyenesek, ezeket a sok ingázó miatt rengetegen használják, a csúcsidőszakban a főváros közelében elég sok dugó van. Az utak karbantartása gyors, volt már óriási vihar, amikor az útra dőlt fákat perceken belül eltávolították szinte mindenhonnan.

Az útminőség inkább pénzkérdés, de a tömegközlekedés véleményem szerint szervezési is. A magáncégek megléte és a megfelelő minőségű és ellátottságú hálózat láthatóan sikeresen oldja meg a közösségi közlekedést (és az iskolabuszokról még nem is beszéltem).

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés

A bejegyzés trackback címe:

https://luxemburghun.blog.hu/api/trackback/id/tr55474539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása