Közlekedni muszáj. Az egészségügyről azonban nem szívesen szerez mélyebb benyomásokat az egyszeri ember amíg nem kötelező, akármilyen színvonalú is legyen az. Viszont ha nincs választási lehetősége, akkor nyilván mindenki a létező legmagasabb szintű szolgáltatást szeretné kapni. Valójában nem meglepő, hogy Luxemburgban erre meg is van minden lehetősége és bár némi hozzájárulást el is várnak hozzá, a kapott színvonal ismeretében ez egyáltalán nem tűnik kidobott pénznek.
A rendszer felépítésének alapjai nem sokban különböznek a magyarországitól, de azért észre lehet venni kisebb eltéréseket. Az első lépcső ahova kisebb-nagyobb bajával elmegy az ember a körzeti orvosi rendelő, azaz az általános orvos. Nincs kötelezően választott orvos, ha az ember biztosítva van (ez egyébként mindennek az alapja, erről később), ahhoz a doktorhoz tud menni, aki éppen rendel. Amennyiben súlyosabb a probléma, ez az orvos ír kórházi beutalót. A kórházakban általában megtalálató minden fontosabb orvosi terület, de erről szintén később. Az orvost házhoz is lehet hívni (bármelyiket, aki éppen látogatásokra van beosztva). Az első különbség a vizitdíj: az orvos számlát ad, ha el kell menni hozzá, akkor kb. 30 euróról (7 500 Ft), ha házhoz jön, akkor 55 euróról (13 750 Ft), ezt helyben vagy átutalással (!) ki kell fizetni. Ha valaki átutalást kér fizetési módként, ismeretlenül is zokszó nélkül megbíznak benne és elfogadják. Fizetés után a számlákat be kell küldeni az illetékes egészségpénztárba, ahol a kifizetett összeg nagy részét visszatérítik. A felírt gyógyszerek megvásárlásakor hasonló a helyzet: ha bemutatjuk a TB kártyát, akkor már a gyógyszertárban csak az önrészt kell fizetni, ha nem, akkor a teljes összeget, de a számlát be lehet küldeni az illetékes pénztárba, ahol a TB szám birtokosnak kifizetik a támogatás összegét. A bizalom a gyógyszerfelíráskor is látszik: nem vonalkódos, szigorú számadású, fővesztés terhe mellett kiírt vényekre, hanem nyomdában gyártott A4-es lapra írják ki kézzel, csak a beteg neve, TB száma, az orvos pecsétje és a gyógyszerek vannak rajta. Valahogy mégsem hiszem, hogy rengeteg visszaélés lenne a receptekkel.
Kis kitérő az egészségpénztárakra. Több pénztár van, szektorokra bontva, külön kasszája van az állami szféra és a magánszektor dolgozóinak, a mezőgazdaságiaknak, a szabadfoglalkozásúaknak, a vasútnak, stb, de ezek (ha jól értelmezem) mind állami tulajdonúak. A munkavállalóktól a bér 2.8%-át vonják, ezen felül a munkáltató is fizet valamennyi hozzájárulást.
Rátérve a kórházakra, szerencsére csak egyet láttam belülről, de voltam már rosszabb szállodában. Annyiban kedvező volt a helyzet, hogy egy viszonylag új épület volt (a többségre azért nem ez a jellemző), de emellett is kifogástalan tisztaság, rendkívüli udvariasság, minden igényt kielégítő ellátás és a beteg minél hamarabb hazaküldése a legfontosabb jellemzők. Gyereknek és felnőttnek is adnak minden kiegészítőt, az utcáról is be lehetne esni csomag nélkül úgy, hogy aztán (a ruhán kívül) nem lenne hiány semmiből. Magyar tapasztalatokkal elképzelhetetlen a színvonal, viszont tényleg szembetűnő, hogy csak akkor tartanak bent, ha mindenképpen feltétlenül szükséges. Luxemburg mellékhatása lehet, hogy a segédápolók is beszélnek németül, franciául és angolul. A kórházi ellátásról a beteg nem kap számlát, azt az egészségpénztár fizeti.
A rendszert magát tehát könnyű megszokni, ha dolgozol, biztosítva vagy, de a pénztől kevésbé függő területeken is lenne mit átvenni, például a tisztaságot, a kórházi biztonságot (nem nagyon van szükség zárható szekrényre), esetleg a feleslegesen nem bent tartást. Azt már csak suttogva teszem hozzá, hogy mindezért cserébe a hálapénz fogalmát nem különösebben ismert.
